Szabadszállás Város

Hírmondó Online Friss

II. Kálmán Lajos Körzeti Népdaléneklési Emlékverseny

 

"Közelítsünk hát a várt időkhöz, és kezdjük el a magyar csillagból is e világnak színét nézni. Menjünk fel az emberi emlékezetben a nemzeteknek eredete felé. Lássuk, mit csináltak indulataink, okoskodásaink a földnek golyóbisán, melyen pezsegünk." (Bessenyei György: A magyar néző, 1779)
A magyar népzenekutatás egy-egy népdal följegyzésével már évszázadokkal ezelőtt elindult, de ezek jelentéktelen egyedi esetek voltak csupán.

 

 

A szervezett népzenegyűjtés 1896-ban indult Vikár Béla kezdeményezésére, majd a sort neves, kiváló hírességeink folytatták, mint Kodály és Bartók. Hozzánk, Szabadszállásiakhoz a legközelebb a  környékünk  népdalait felkutató és lejegyző dr. Kálmán Lajos zeneszerző és népzenekutató személye  áll. Üzenete Kovács Imréné Margit néni közvetítésével juthatott el a  II. körzeti népdaléneklési versenyen  résztvevő kunszentmiklósi,  tassi,  apostagi, kunpeszéri, dunavecsei, szabadszállási 5-6. osztályos énekesekhez. A Fiúiskola patinás épületének tágas tantermében, március 22-én megrendezett eseményen a zsűri munkáját dr. Mihályi Lászlóné Gyöngyi néni, ill. egy  apostagi tanárnő segítette. A rendezvény zárásaként daltanulás következett, melyhez citerakíséret is társult. Ez a közös éneklés felidézte  emlékezetünkben   a korábbi évek népdaléneklési  versenyeit, melyek közül az  egyik legmegkapóbb talán az volt, mikor Budai Ilona tisztelte meg jelenlétével az eseményt, s zengett  a közel 40 versengő diák hangja:  „A diófa árnyékába…”

 

Eredmények:
I. hely:    Kabai Vilmos    Baksay S. Ref. Gimnázium-Kunszentmiklós
II. hely:   Lengyel Laura   Földváry G. Általános Iskola-Tass
III. hely:  Jóború Petra    Baksay S. Ref. Gimnázium-Kunszentmiklós

 

A legeredményesebb iskolának járó vándordíjat a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium diákjai vitték haza, felkészítő tanáruk Draskóczy Balázs volt.

Törökné Novadovszky Nelli

 

Időjárás

Látogatók

1.png2.png2.png5.png5.png5.png1.png
  • IP Címed: 18.217.144.32
  • Böngésző: Unknown
  • Verzió:
  • Op. rendszer: Unknown

Cookie "Süti" tájékoztató

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. “cookie”-kat vagy “sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az “Elfogadom” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.