Dr. Abonyi Henrik LL.M.

1981. május 22-én születtem Kiskunfélegyházán. Gyermekkoromat a Kiskunmajsától délre eső, Ágasegyháza elnevezésű külterületen töltöttem, ahol a szüleim gazdálkodással foglalkoztak. A tanyánktól először 3 km-t kellett gyalogolni, hogy eljussunk a buszmegállóig, majd 6 km megtétele után érkeztünk meg a „városba”. Az általános iskolai tanulmányaimat tehát Kiskunmajsán végeztem. Először a város egyetlen általános iskolájába jártam, majd 1991-ben édesanyám gondolkodás és fontolgatás nélkül átíratott az akkor induló katolikus iskolába. A szüleimtől nem csak vallásos nevelést – és szilárd hitet – kaptam, hanem megtanítottak a kétkezi munka megbecsülésére és gyakorlására is. A mai napig meg tudok metszeni egy gyümölcsfát, traktoros ekével fel tudok szántani bármekkora nagyságú földet, sőt egy tehenet is bármikor meg tudnék kézzel fejni. A legfontosabb, amire megtanítottak, talán mégis az, hogy ha az embernek van hite, alázata, akkor kellő szorgalommal és kitartással a legmerészebb céljait is el tudja érni. Így kerültem a 8. osztály elvégzése után Nagykőrösre, ahol a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában érettségi bizonyítványt és konzerv- és hűtőipari technikus szakképestést szereztem. Azonban már a középiskolás éveim alatt nyilvánvalóvá vált, hogy az én utam nem a konzervipar, hanem elsősorban a humán tudományok lesznek. Ezért az érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem-német nemzetiségi szakjára jelentkeztem, ahová fel is vettek. Ekkorra már tudatosult bennem, hogy számomra a tanulás úgy jelenti a hobbit és a kedvenc időtöltést, mint másoknak a bélyeggyűjtés vagy a testépítés.

2001 és 2021 között több mint egy tucat diplomát szereztem a teológia, a politológia, a turisztika, a pénzügy és gazdaság, a történelemtudomány és a nyelvészet területén. Legutóbb a német szakfordítói szakjogász oklevelemet vehettem a kezembe. Szabadidőben tanulok, olvasok és – amennyiben időm engedi – utazom. Egyházi szolgálatot is ellátok a soltvadkerti római katolikus templomban vasár- és ünnepnapi kántorként.

Bő egy évtizedet töltöttem el a közoktatásban „egyszerű pedagógusként” és vezetőként is. 2014-ben saját céget alapítottam, amelynek a profilja a felnőttképzés volt. Több száz ember szerzett a Pragmaticum Kft-nél óvodai dajka, fakitermelői, üzletvezetői, szakács, épületgépészeti szakképesítést. Nagyon büszke voltam a cégemre, hiszen a környékben az a híre alakult ki, hogy itt valóban meg lehet szerezni a munkaerőpiacon elvárt elméleti és gyakorlati szaktudást, ám azt is figyelembe veszik, hogy dolgozó, családos és sokszor megfáradt emberek akarnak újabb szakképesítést szerezni. Így ha arra volt igény, akár az esti órákban vagy szombati napokon tartottuk a tanórákat. Ilyen „diadalmenet” kellős közepén természetesen derült égből villámcsapásként éltem meg azt a kormányzati döntést (…), amely a szakképzést gyakorlatilag újból iskolai keretek közé szorította, a prosperáló cégemnek pedig a végét jelentette.

Most 40 felett úgy érzem, hogy a sok ismeret és a sok képesítés ugyan gazdagabbá tesz engem, de már leginkább arra vágyom, hogy akár egy diplomával is biztosítani tudjam a megélhetésemet. Jegyzőként szeretném kamatoztatni a tudásomat és szolgálni Szabadszállás város közösségét. A mindössze néhány napos jogviszonyom során felismertem, hogy mind a Polgármester úr személye, mind az agilis és a település javát szolgáló képviselő-testület, illetve a polgármesteri hivatal munkatársainak elkötelezettsége és munkaszeretete garanciát jelent arra, hogy sikeresen folytathatom a megkezdett szakmai munkát, hozzájárulva ezzel a település közigazgatásának kiegyensúlyozott irányításához.